Hírek

Csodaszarvas – „Száz szónak is…” tábor 2022

  • Nyomtatás

Csodaszarvas – „Száz szónak is…” tábor 2022

A Csodaszarvas program keretében a Magyar utcai Intézményegység 6.e osztálya bentlakásos táborban vett részt Erdőbényén 2022.06.27-07.02-ig a környezetvédelemre és a természet megismerésére, szeretetére helyezve a hangsúlyt.

A 20 diák és 3 kísérő pedagógus hétfőn reggel indult el a tábor helyszínére. Az első program egy tokaji hajókirándulás volt, ami kellőképpen megalapozta a hét hangulatát. Sikerült kifognunk az idei nyár első hőségriadóját, így tikkasztó melegben töltöttük a hetet. Szerencsére az erdőszéli, hegyoldali szálláshely némileg enyhített a helyzeten, de a tervezett programok megvalósításának módját, időtartamát mindenképpen befolyásolta a hőség.

A hét folyamán megismerkedtünk a Zemplén növény-és állatvilágával személyesen, illetve előadások alkalmával. Gyalogtúrákat tettünk több alkalommal a közeli dombon, patakparton, a Mulató-hegyen. Az összegyűjtött növényeket, kőzeteket Sanyi bácsi segítségével elemeztük, aki igyekezett nekünk minél több érdekességet megmutatni. Mindenkinek nagyon tetszettek a mobiltelefonra illeszthető nagyítók, mert így érdekesebb fotókat lehetett készíteni. Rovarokat is fogtunk, ezeket nagyítóval ellátott edényben tanulmányoztuk, ezután pedig élve elengedtük. Egy napot a madaraknak szenteltünk. Megtanultuk, hogyan kell a melegben gondoskodni a madarakról, illetve hogy lehet madárodút készíteni. Mivel a tábor egyik témája a környezetvédelem volt, ezért odafigyeltünk a szelektív hulladékgyűjtésre is.

Egész napos művészetterápiás foglalkozás-sorozaton vettünk részt: közös zenélés, agyagozás, rajzolás, festés. Nem titkolt célja volt ezeknek az osztályunkat ért tragédia okozta gyászfeldolgozás segítése. Hálásak vagyunk, hogy erre is lehetőségünk nyílt.

Természetesen nem maradhatott el a fürdőzés sem. Sárospatakon voltunk a strandon, ahol a jó nagy csúszdák voltak a legnépszerűbbek. Délutánonként mindig elmentünk fagyizni, mert Erdőbényén nagyon finom a fagyi és a jégkása. Esténként filmvetítés, közös táncház volt. Az osztályban van négy nagyon ügyes néptáncos gyerek, akik tánclépéseket tanítottak a többieknek. Ez a program annyira népszerű volt, hogy két este is ezzel zártuk a napot. A hangulat mindig vidám volt. Sokat nevettünk, jókat játszottunk, finomakat ettünk.

Száz szónak is egy a vége: Fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva jöttünk haza Erdőbényéről. Kivétel nélkül mindenki nagyon élvezte a hetet. Köszönjük Sanyi bácsinak és Ica néninek a szervezést, a jó programokat, az odafigyelést és a gondoskodást!

 

Tarné Kovács Andrea és a 6.e osztály tanulói