Hírek

Tehetséges alsó tagozatosaink mese-és versmondó sikerei

  • Nyomtatás

Tehetséges alsó tagozatosaink mese-és versmondó sikerei

Immár kilencedik alkalommal hirdette meg a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény városunk szülötte, Vihar Béla költő emlékére rendezett versmondó versenyét. A december 15-i eseményen a hagyományokhoz híven a költő lánya, Dr. Vihar Judit irodalomtörténész, műfordító, főiskolai tanár volt a zsűri elnöke, aki mindig nagy örömmel tesz eleget a felkérésnek.

Mivel iskolánkból 10-10 fő nevezését fogadták a versenyre az alsó tagozatosoknak meghirdetett két kategóriában, ezért december 12-én előzetes iskolai válogató versenyt tartottunk a Polgári utcai Intézményegységben. A két korcsoportban összesen 66-an ajándékozták meg egymást és a jelenlévő szülőket, pedagógusokat választott verseik igényes, szép előadásával. A legkisebbeknek ez volt az első iskolai versmondó versenyük, melyre nagy izgalommal készültek. A két kategória továbbjutói közül a legkiválóbbak oklevél és könyvjutalomban részesültek, valamint mindenki emlékkönyvjelzőt, színezőt és szaloncukrot is kapott az iskola és a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány támogatásával.

A következő gyerekek jutottak a városi versenyre:

 

1-2. évfolyam

3-4. évfolyam

Csuka Hanna 2.b I. helyezés

Varga Fanni 4.d I.  helyezés

Hadas Tilla 2.b II. helyezés

Kovács Aliz 4.e II. helyezés

Máró Flóra 2.b II. helyezés

Papp Levente 4.a II. helyezés

Farkas Ferenc 1.a III. helyezés

Varga Lili 3.a III. helyezés

Mónus Gergő 1.b

Szabó Sára 3.c  

Molnár Annabella 1.c

Dózsa Fanni 4.a

Domoszlai Éva 1.c

Nábrádi Anna 4.a

Szabó Emma 2.d

Kőrösi Róbert 4.b

Tóth Vince 2.a

Erdei Angelika 4.e

Kovács Kitti 2.c

Deák Máté 4.f

 

 

 

 

 

 

 

A városi verseny díjazottai:

I. Csuka Hanna 2.b (Kékiné Seres Emma tanítványa)
II. Szabó Emma 2.d (Jeles Éva tanítványa)
I. Papp Levente 4.a (Agárdi Zoltánné tanítványa)
II. Deák Máté 4.f (Ötvösné Tóth Ágnes tanítványa)
III. Varga Lili 3.a (Szabó Albertné tanítványa)
III. Varga Fanni 4.d (Papp Anita tanítványa)                                                                                               

A Népmese Napjához kapcsolódva a Debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár idén is meghirdette megyei mesemondó versenyét. Az október 9-i megmérettetésen az alsó tagozatosok kategóriájában iskolánkat Kovács Aliz 4.e és Kőrösi Róbert 4.b osztályos tanulók képviselték, ahol Aliz (Pusztai Eszter tanítványa) különdíjban részesült.

Az iskolai elődöntőn az alábbi eredményeket érték el a kis mesemondók, akik a Népmese Napján több osztályt is megörvendeztettek ajándék mesemondásukkal.

1-2. évfolyam

I. hely Papp Lilla 2.c
II. hely Szabó Emma 2.e és Balogh Patrik 2.a
III.  hely Kovács Dorottya 1.a

3-4. évfolyam

I. hely Kovács Aliz 4.e
II. hely Kőrösi Róbert 4.b
III. hely Varga Fanni 4.d és Fekete Zsombor 4.a

 

Novemberben a Debreceni Vörösmarty  Mihály Általános Iskola és AMI felhívására a X. Megyei Mesemondó -és Prózamondó Fesztiválon vett részt két negyedik osztályos tanulónk, ahol Kőrösi Róbert 4. b (Nagyné Sallai Judit tanítványa) arany, Fekete Zsombor 4.a (Agárdi Zoltánné tanítványa) ezüst minősítést kaptak.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

Bodnárné Varga Márta