Hírek

Martinstag az iskolánkban

November 8-án délután rendeztük meg a német nyelvet tanuló diákjaink számára a Martinstagot!

De vajon honnan is ered az ünnep?
A legenda szerint a mai Szombathely területén született, s katonaként szolgáló Márton egy hideg téli estén köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak ajándékozta. Aznap éjszaka Márton álmában megjelent Jézus, s ez olyan hatással volt rá, hogy úgy döntött, mostantól nem a hadsereget, hanem Istent szolgálja missziósként.
Amikor hírét vette, hogy püspökké akarják szentelni, a fáma szerint elbújt a ludak közé, de a szárnyasok gágogásukkal és szárnyuk verdesésével az ólban akkora zajt csaptak, hogy ezzel elárulták a követeknek Márton rejtekhelyét. Tours-ban a helyi szegényeknek szentelte életét. Német nyelvterületeken a hagyományőrző ünnepségek zamatát az újbor és a libából készült különböző ételek adják meg, a forgatagban kézműves vásárok, népi előadások, lampionos felvonulások színesítik a palettát.

 

Nálunk is három játékos foglalkozás közül választottak a gyerekek:
Mandala színezése,
Lúd készítése fonal technikával és varrással, illetve
Lampion készítése krepp-papírból és sajtos dobozból.
A gyerekek kiválasztották a számukra megfelelő elfoglaltságot és örömteli mosollyal hozzá is kezdtek a munkához.
Miután mindenki elkészült, közösen elénekeltünk egy Márton-napi dalt németül és jelképesen felvonultunk az iskolában.

Varga Erika

Kiegészítő információk