Hírek

Pályaválasztási szülői értekezlet

 Bár a tanév vége még nagyon messze van, a nyolcadikos gyerekek máris érzik, hogy a jól megszokott iskolájuk helyett jövőre másik várja őket. De melyik? Nyílt napokon vesznek részt, hogy a szóba jöhető intézményeket saját szemükkel is megnézzék, tájékoztatókat olvasnak át szüleikkel, gyakran tanáraikat kérdezik: Hová menjek? Mit tanuljak? Mi legyek?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában próbáltunk segíteni a végzős gyerekeknek és szüleiknek. 2012. november 6-án a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ színháztermében kaptak lehetőséget a környékbeli középiskolák, hogy rövid tájékoztatást adjanak az általuk kínált lehetőségekről.


Hat intézmény fogadta el a meghívást, vezetőik bemutatták iskolájukat, és újabb diákokat próbáltak toborozni. Sok hasznos információ elhangzott a szakképzésben bekövetkező változásokról, illetve alaposan megismerhették az érdeklődő vendégek a középiskolák képzési formáit, szakmacsoportjait, adottságait, erősségeit, sőt a gyerekek számára vonzó diákéletbe is bepillantást nyerhettek.
A nádudvari Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája a népi kultúrát, a hagyományőrzést helyezi a középpontba, és mesterek irányításával tanulják a diákok a fazekasság, fafaragás, nemezelés stb. fortélyait.
A hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakiskola és Szakmunkásképző Intézet szakmacsoportjainak, gyakorlóhelyeinek tényszerű, de képekkel színesített bemutatásával próbálta megnyerni a fiatalokat.
A polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója utalt a két település közti kis távolságra, majd vázolta a humán és reál tagozat, illetve a náluk szerezhető szakképesítések erősségeit. A szülők számára kiépített elektronikus értesítő rendszerük inkább az anyukák és apukák számára volt vonzó.
A hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola vezetője személyes példákkal próbálta szemléltetni, milyen utak állnak a végzősök előtt, kinek milyen szakmát, nyelvtanulási lehetőséget ajánl.
 A Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója szakmacsoportjaik képekkel illusztrált bemutatóján túl diákjaik elhelyezkedési lehetőségeiről is szót ejtett.
Végül a helyi Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatónője vázolta az intézménybe kerüléshez szükséges pontszámítási rendszerüket. Képekkel, ábrákkal illusztrálva mutatta be az induló gimnáziumi osztályokat, a választható szakmacsoportokat.
Az intézmények vezetői szórólapokkal, személyes kérdésekre való válaszadással próbálták még megkönnyíteni a továbbtanulni szándékozók döntését.
Reméljük, ezzel a rendezvénnyel segítettünk a gyerekeknek, szülőknek az iskolaválasztásban. Talán a végzősök megismertek most egy olyan szakmát, ami pár év múlva megélhetést jelent nekik, vagy rájöttek arra, hogy érettségi vizsgát akarnak tenni, hogy még a középiskola után is folytathassák tanulmányaikat. Szeretnénk, ha minden diákunk olyan intézménybe kerülne, ami közelebb viszi a céljaihoz, álmaihoz.


Szabó Éva

 

 

 

Kiegészítő információk