Hírek

Ünnepélyes átadás

Szeptember elejére befejeződött a Bocskai István Általános Iskola Polgári úti intézményegységének felújítása, fűtés- és világításkorszerűsítése. A szeptemberi műszaki átadást követően sor került az iskola ünnepélyes átadására is, október 26-án. A meghívott vendégek közt volt a városi Önkormányzat képviselői mellett Rácz Róbert kormánymegbízott, Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Balmazújváros polgármestere is, valamint azok a helyi vállalkozók, akik részt vettek az iskola felújításában. Sok szülő és pedagógus is örömmel látogatott el a Polgári úti iskolaépületbe, mely ezzel a közel 80 millió forintos beruházással kívül-belül megújult.

A intézményegység ünnepélyes átadását Szólláth Tibor polgármester köszöntője nyitotta meg, majd Rácz Róbert tartotta meg avató beszédét, melyben örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Hajdúnánáson milyen jó kézben vannak az intézmények, hiszen viszonylag sűrűn jár a városban intézményi felújítások átadási ünnepségén, hiszen hamarosan a Kasza úti óvoda felújítása is elkezdődik nyertes pályázati támogatásból.

Tóth Imre, az iskola igazgatója felsorolta azokat, akik segítettek a munkálatokban és köszönetét fejezte ki nekik e projekt gyors és korrekt kivitelezésében. Az ünnepi műsorból nem maradhattak ki gyerekek, akik a fő "haszonélvezői" a korszerűsítésnek: a Szalmaszálak Citerazenekar és a Bocskai Apródjai néptáncegyüttes színvonalas műsorukkal, Huszti Veronika 3. osztályos kislány egy szép verssel köszöntötte a megújult iskolát.

A szalag átvágása előtt Gacsályi Gábor református lelkész megáldotta az iskola épületét, majd a vendégek nagy örömmel járták körbe Székely Barnabás intézményegység-vezető kalauzolásával a korszerűen felújított iskolát.

Kiegészítő információk