Hírek

Író-olvasó találkozón a Móricz Pál Városi Könyvtárban

Vidámság, felolvasás, karate, fekvőtámasz, ugrálás, felülések – mindez egyben történt Vig Balázs író hajdúnánási könyvbemutatóján, ahol iskolánk egyik harmadik és egy negyedik osztálya is részt vett - még hogy részt vett, de haza sem akart onnan menni, annyira jól érezték ott magukat.

Az olvasóvá nevelés egyik legfontosabb része az olvasás megszerettetése mellett az, hogy a gyerekek élőben is találkozhassanak azokkal a felnőttekkel, akik könyveket írnak- még szerencsésebb a helyzet akkor, ha éppen mese- és gyermekkönyvek íróival találkozhatnak. Életkori sajátosságaikból adódóan azokat a könyveket szeretik a gyerekek a legjobban, amelyek  viccesek, olvasmányosak, izgalmasak, valamint olyan sztorik, amik velük is megtörténhetnek.

Vig Balázs gyermekkönyv és meseíró tartott már városunkban néhány éve  könyvbemutatót, melyet egy résztvevő sem felejtett el, hiszen a humor, a gyermekközeliség főszereplője volt az akkori rendezvénynek is.

Az író a mostani alkalommal is elvarázsolta hallgatóit, hiszen mindamellett, hogy bemutatta eddig megjelent könyveit, részleteket is olvasott fel – volt ahol gyerekek közreműködésével- , elmesélt egy-egy epizódot, sőt, ami talán a legviccesebb volt - el is játszotta és játszatta a gyerekekkel a történeteit. Így fordult elő tehát a nem mindennapi könyvbemutatón, hogy karatéztak a gyerekek, a tornaóra fáradalmait illusztrálva fekvőtámaszoztak, ugráltak, és hasizomerősítést is végeztek.

Az író valamennyi eddig megjelent könyvét elhozta, meg is lehetett vásárolni, és a bemutató zárásaként beszélgetni lehetett vele – mely megkoronázta a bemutató amúgy is fergeteges hangulatát.

 

Fekete Andrea


 

Kiegészítő információk