Hírek

Csengőszó a Bocskai iskolában

  • Nyomtatás

Csengőszó a Bocskai iskolában

Bár még szeptember elseje távolabb volt, ennek ellenére a Bocskai iskolában augusztus 24-én megszólalt a csengőszó. Most azonban nem az órára hívta a diáksereget, hanem a Csengőszó rendezvény megnyitóján köszöntötte a leendő kiselsősöket és szüleiket.

Immár hagyományosan - harmadik alkalommal - rendezte meg a Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium és a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézménye közös programját.

A háromnapos programon a gyerekek az iskolára történő ráhangolása valósult meg játékos feladatokkal.

 

A verbális foglalkozásokon Angéla és Réka nénivel többek között az állatok, gépek hangját utánozták, nyelvgyakorlatokat, szájtornát végeztek, szívószállal rakosgatták a pomponokat, mesét mondtak és játszottak el, amit Bözse néni gitárjátéka tett még hangulatosabbá.

 

A motoros készségek fejlesztésénél a gyerekek Piroska, Mariann és Jutka nénivel dolgoztak: babzsákfeladatokat, ügyességi játékokat végeztek, a foglalkozásokat mesével és zenével kísért gyerekjógával zárták.

A kognitív készségek fejlesztésénél dalokkal, mondókákkal, játékokkal gyakorolták a testrészek felismerését és az irányokat. A finommotorikát és a sorrendiséget csipeszek, pomponok, pálcikák, kupakok segítségével fejlesztették. A foglalkozásokat Times és Kati néni vezette.

A pszichés készségek fejlesztésénél önismereti és társismereti játékokat játszottak: bemutatkozós játékok, szabályok alkotása, csoportalkotás, történetek erkölcsi megítélése, szigetjáték, bőröndjáték. Az Ildikó és Enikő néni által vezetett foglalkozásokon a gyerekeknek a kooperációs ejtőernyős játék tetszett a legjobban.

A készségfejlesztő foglalkozásokon kívül a gyerekek az egész délelőttöt együtt töltötték pedagógusaikkal is, ismerkedtek, barátkoztak. Az ő segítségükkel felfedezhették az iskola helyiségeit, udvarát, az udvari játékokat is.

A gyerekek minden délben fáradtan, de vidáman, élményekkel telve távoztak az iskolából.

Az évnyitón már mint ismerősök köszönthetik egymást.

Szeretettel várjuk őket!

 

Ádámné Balog Erika
munkaközösség-vezető