Hírek

Versenyek helyett verseny

Versenyek helyett verseny

A koronavírus miatt az iskolák bezárásával, az addig meghirdetett versenyek is lemondásra kerültek. Szomorú és csalódott voltam, mert nagyon szeretek versenyeken részt venni. Anya elkezdett valami lehetőség után keresgélni az interneten, hogy egy kicsit felvidítson. A Körösök Menti Levelező Versenyre így találtunk rá. Ez egy országos szintű verseny, ahol matematikából és nyelvtanból van mód a megmérettetésre, három fordulóban. Sikerült nyelvtanból beneveznie anyának, bár már a harmadik forduló időszaka tartott. A feltétele az volt, hogy az összes feladatlapot szinte egyszerre kellett megcsinálni és visszaküldeni. Az egész tanévben tartó verseny fordulói a többieknek arányosan elosztva 2-3 havonta követték egymást. Nekem a 3 feladatsorra egy hét állt rendelkezésemre. Nagyon tetszettek a feladatok. Érdekesek és gondolkodtatók voltak. Nem volt elég a nyelvtani szabályokat ismerni, a furfangos kérdésekben kellett tudni alkalmazni azokat.

 

Május 8-án kaptuk meg a 3 forduló összesített eredményét. Az első három helyen álló versenyző között rendeztek egy döntő fordulót. Én a harmadik helyen jutottam be a döntőbe. Pontazonosság miatt hatan vettünk részt ezen az utolsó fordulón. A döntő május 13-án volt. Reggel pontban 8 órakor kaptuk meg a feladatlapot. Itt már nem csak a jó megoldás volt a fontos, hanem az idő is. Minél gyorsabban kellett megoldani és visszaküldeni. Nekem 29 perc alatt sikerült. Ezután a várakozás időszaka következett. Vártuk az eredményhirdetést.

Május 25-e reggelén érkezett a végső eredményről szóló e-mail. A döntő fordulóban a feladatlapom hibátlan, a megoldásom gyors volt. Ennek köszönhetően országos 1. helyezést értem el. Leírhatatlan öröm volt olvasni az eredményt.

A sikerélményt még fel sem tudtam fogni, amikor szembesültünk azzal a jutalom rengeteggel, amivel ez a verseny a sikeres diákokat jutalmazza.

Ezt a megmérettetést minden évben megrendezik. Aki kedvet érez rá, nevezzen be!

Papp Lilla Kata 5.c

Szívből gratulálunk Lilla újabb sikeréhez, mellyel a korábbi versenyeredményeihez hasonlóan most is sikerült bizonyítania sokoldalú tehetségét! Elismerés és köszönet kedves szülei és magyartanára, Veressné Fehér Erzsébet tehetségsegítő támogatásáért! Bízunk benne, hogy a most elmaradt versenyek jövőre ismét a megszokott rendben folytatódhatnak!

Bodnárné Varga Márta
humán munkaközösségvezető



 

Kiegészítő információk