Hírek

„Szép Magyar Beszéd” verseny 2020

 

„Szép Magyar Beszéd” verseny 2020

Nevelő-oktató munkánk során intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk diákjaink igényes anyanyelvhasználatára, kifejező, szép beszédére. A tanórák, iskolai események, ünnepségek mellett számos vers-és prózamondó versenyen biztosítunk szereplési, valamint gyakorlási lehetőséget tehetségígéreteinknek a mind szebb előadásra. E körbe tartozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma által ez évben is meghirdetett Országos „Szép Magyar Beszéd” felolvasóverseny.

Diákjaink körében nagyon népszerű ez a megmérettetés annak ellenére, hogy az előadandó alkotások a mindennapi szövegektől jóval nehezebb, 20-21. századi közlő prózai stílusban megírt irodalmi, vagy igényes köznyelvi művek, értekezések 20-25 soros részletei lehetnek.

Alaposan felkészülni csak a szabadon választott szöveg előadására lehet, melyet a gyerekek pedagógusaik segítségével választanak ki jóval a verseny előtt, kellő időt biztosítva a gyakorlásra. Azonban a versenyen egy másik, ott megkapott idegen szöveg bemutatása is feladat, melyet mindössze 10 perces szöveggel való ismerkedés előzhet meg. Ez igazi kihívás, s jó fokmérője az önálló értelmezés, pontos, élvezhető, megfelelő tempójú, jól tagolt, szöveghű előadói képességeknek.

Tanítványaink kiválóan teljesítették mindkét feladatot a felmenő rendszerű verseny 2020.02.06-i, a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjteményben megrendezett városi, városkörnyéki fordulóján, melyre négy intézményből (Bocskai Iskola, Kőrösi Református Gimnázium, Református Általános Iskola, GÚT Általános Iskola) érkeztek a beszédkultúra javításáért tenni kívánó diákok.

A zsűri nagyon elismerően beszélt a gyerekek előadásáról, megköszönve, hogy ilyen elkötelezetten és eredményesen foglalkoznak anyanyelvünk művelésével.  A verseny összefoglalója, valamint a teljes esemény megtekinthető a helyi televízió által készített felvételen, az alábbi linkeken.

  1. Hajdúnánási Televízió: Ifjú tehetségek a Szép Magyar Beszéd városi versenyén 2020.02.14.  https://www.youtube.com/watch?v=Ev42A-xQZFc 
  2. Hajdúnánási Televízió: Heti+ 2020.02.11. https://www.youtube.com/watch?v=E5jocQwP7SA

A verseny iskolai és városi fordulójának eredményei a következők:

Iskolai válogató

5-6. évfolyam

helyezés

név/osztály

felkészítő tanár

  1.  

Nagy Kristóf Dániel 5.c

 

Veressné Fehér Erzsébet

  1.  

Hadas Tilla 5.b

  1.  

Papp Lilla Kata 5.c

       3.

Kovács Boglárka 5.b

 

7-8. évfolyam

helyezés

név/osztály

felkészítő tanár

  1.  

Tóth Hanna 8.a

Vargáné Papp Júlia

  1.  

Szűcs Katinka 7.b

Szabó Éva

  1.  

Horváth Hanna Dóra 8.a

Veressné Fehér Erzsébet

 

A városi versenyre az I. korcsoportból az Óvoda utcai első két helyezett, valamint a Magyar utcai intézményegységünkből Gombos Gabriella 6. d - felkészítő tanára Tarné Kovács Andrea és a Polgári utcáról Szabó Sára 6. c  (felkészítő tanára: Volosinovszkiné Bocz Erika) vehettek részt.  A 7-8. évfolyamos fenti Óvoda utcai helyezettek mellett Zámbó Jázmin 8. e ( felkészítő tanára: Tarné Kovács Andrea) vett részt.

Városi, városkörnyéki forduló eredményei a három fős szakmai zsűri (Korompainé Mocsnik Marianna - zsűrielnök, Rigó Tamásné és Horváth Tamara) értékelése alapján

5-6. osztályos korcsoport:

I. hely - Nagy Kristóf Dániel 5.c (Bocskai Iskola)

II. hely - Hadas Tilla 5.b (Bocskai Iskola)

III. hely - Szabó Sára 6.d (Bocskai Iskola)

7-8. osztályos korcsoport:

I. hely - Fekete Zsombor 7.o. (Kőrösi Református Gimnázium) – ő képviseli városunkat a kisújszállási regionális döntőn

II. hely - Tóth Hanna  8.a (Bocskai Iskola)

III. hely - Horváth - Hanna Dóra 8.a (Bocskai Iskola)

Minden résztvevőnek és felkészítő pedagógusaiknak gratulálunk, kívánva, hogy legyenek továbbra is közösségeikben a szép magyar beszéd nagykövetei!

 

 

Bodnárné Varga Márta
humán munkaközösség vezető

 


 

 

Kiegészítő információk