Hírek

Csopak 2019

„Kincseink” tábor Csopakon 

2019. augusztus 21-26-ig a Városok, Falvak Szövetsége szervezésében, a Bocskai iskolából kilencen egy táborban vettünk részt Csopakon. Ennek a tábornak a célja az volt, hogy megismerjük a Bakony és a Balaton történelmét, néphagyományait, természeti kincseit, kulturális- és helyi értékeit. Betekintést nyerhettünk a különböző településről érkező gyerekek lakóhelyeinek értékeibe is.

Augusztus 21-én, szerdán korán reggel elindultunk a táborunk úticélja felé. Délben már meg is érkeztünk és elfoglaltuk a szobáinkat. Megismertük a több településről érkező diákokat és velük közösen vettünk részt az érdekes, játékos programokon. A hosszú utazás fáradalmait, már délután a Balaton hűs vizében pihenhettük ki.

A csütörtöki strandolást követően ismerkedhettünk Csopakkal, annak helyi értékeivel. Ezt követően megismertük a Bakony-, és a Balaton vidékén élt betyárokat, életüket, történetüket, majd „betyár-pandúr” játékkal zártuk a napot.

 

Pénteken kirándultunk Balatonfüredre. A Jókai Mór Emlékházban, a Városi Múzeumban és a templomban tárlatvezető segítségével gyarapíthattuk ismereteinket. A Vaszary kávézóban elfogyasztott sütemény és limonádé után a Vaszary Alkotóműhelyben foglalkozás következett az Anna-bál témájában. Megkóstolhattuk a jótékony hatású balatonfüredi savanyúvizet. Ezt követően megcsodálhattuk a híres Anna-bál helyszínét, majd a Balaton part sétáló utcáján költhettük zsebpénzünket.

Szombaton természet- és helyismereti előadás következett játékos formában, a Balaton kialakulása, a helyi legendák és helyi értékek témában. Ezt a levendulaszörp kóstolása, majd levendula illatpárna (zsákocska) készítése követte. A foglalkozás közben megismertük a levendula jótékony hatásait.

Vasárnap kaptunk egy egész napot a fürdőzésre, amit mi ki is használtunk. Délután erőpróba és kalandjátékok következtek, ahol kiderült, hogy melyik csapat volt a táborban a legnagyobb betyár.  Este egy vidám szalonnasütéssel búcsúztunk el egymástól és a tábortól.

Hétfőn sok-sok élménnyel, új ismeretekkel gazdagodva, vegyes érzelmekkel tele hagytuk el a tábort. Köszönjük szépen ezt a tartalmas, csodálatos hetet a szervezőknek, az önkormányzatnak és Jutka néninek, a kísérő tanárunknak!

 

 

Szojka Dorina 8.e

 

Kiegészítő információk