Hírek

Projektbemutató 2018

  • Nyomtatás

Már 8 éve minden évben megrendezésre kerül iskolánkban a 7. évfolyamosok számára a projektbemutató.
Mi először 6. évfolyamos korunkban tekinthettünk meg ilyen előadásokat. Már akkor nagyon tetszett nekünk, de így, hogy idén mi magunk készíthettük el ezeket, még érdekesebb volt. Őszintén az elején kissé féltünk, hogy jó lesz e a témánk, vagy az előadásunk. Volt, akinek egyszerű feladat volt a témaválasztás, másoknak viszont több gondolkodást igényelt. Egyedül, vagy akár párban is dolgozhattunk. Ezen kívül a választott mentortanárunk is segítségünkre volt. A projektek elkészítési folyamata kifejezetten élvezetes és szabad volt, mivel kedvenc témáinkban mélyülhettünk el. Ez a program egy életre szóló tapasztalatot adott nekünk, mivel az előadásmódunkat és a kreativitásunkat is egy új szintre emelte.

Amikor elérkezett a projektek bemutatásának napja, mindenki félre tette a lámpalázát, és maximálisan teljesítette a feladatot. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy minden résztvevő túlteljesítette önmagát, és kiemelkedő előadások születtek.
A zsűrinek elképesztően nehéz feladata volt, mivel szinte mindenki díjat érdemelhetett volna, viszont ki kellett választaniuk a legjobbakat. Miután kihirdették a döntést, mindenki óriási dicséretet és elismerést kapott. A továbbjutók viszont még izgalommal készülhettek a későbbi projekt gálára, hogy összemérjék tudásukat a többi továbbjutóval. Csodás eredmények születtek, reméljük jövőre is ilyen eredményes projekteket fogunk látni. Ehhez jó munkát kívánunk a mostani 6. évfolyamnak!
Köszönjük osztályfőnökeinknek, a mentortanárainknak a sok segítséget.

Horváth Hanna, 7.a