Hírek

Korcsolyázás

  • Nyomtatás

Korcsolyázás

Pénteken a második óra után indultunk korizni a Debreceni Jégcsarnokba, ahol 2 órát töltöttünk. Az udvaron volt a gyülekező, ott vártunk a 2 „rendes” és 1 kisbuszra. Kb. 1 óra alatt érkeztünk meg. Ahogy kiszálltunk a buszokból kaptunk Sportszeletet, ami nagyon finom volt. Aztán jött a lecuccolás és a hosszú sorban állás, ami szerintem az egyik legrosszabb dolog: mert egyszer mindenképpen végigvárod, hogy korit kapj (kivéve, ha van sajátod), és ha nem jó rád, vagy két balost/jobbost kaptál akkor még egyszer!

Na de valahogy mindenki a pályára ért és szerintem nagyon jól szórakoztunk! Tele volt a jég éppen eleső, jégdarás, trükköző, nevető, vidám gyerekkel, tanárokkal. Valaki hátrafelé ment, amikor másoknak az is nehezére esett, hogy megálljon két lábbal a jégen és ne essen el J !  Mindenki akkor ehetett, amikor csak szeretett volna, azt, amit hozott. Sajnos kikapcsolták a zenét, pedig szerintem érdekesebb lett volna siklani a jégen aláfestő dallamokkal! Azt tanácsolták nekünk, hogy a kori alá húzzunk hosszú zoknit, hogy megelőzzük az esetleges sérüléseket, és a kesztyű viselése is előnyösebb volt, mint ha át lett volna fagyva a kezed. Persze itt is történtek kisebb nagyobb balesetek. Valakinek szétesett, széttört a korcsolyája, másnak pedig megzúzódott a térde, hogy csak ezeket a kellemetlenségeket említsem! De mindezek ellenére nagyon jól szórakoztunk! Amikor aztán sajnos lejárt az időnk összepakoltunk, visszavittük a korcsolyákat, egy kicsit melegedtünk, majd hazautaztunk. 

 Harangi Veronika 8. a