Hírek

X. Vihar Béla Versmondó Verseny

  • Nyomtatás

X. Vihar Béla Versmondó Verseny

A Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény 10. alkalommal hirdette meg a József Attila díjas, városunk szülötte költő emlékére a Vihar Béla Versmondó Versenyt.

A verseny igen nagy népszerűségnek örvend tanítványaink körében, ezért iskolai válogató versenyeket rendezünk, ahonnan a legsikeresebb versmondókat nevezzük be a városi megmérettetésre.

Idén a négy kategóriában több mint nyolcvanan készültek fel egy-egy számukra kedves vers előadásával elsőtől nyolcadik osztályig. Így három délutánon át ajándékozták meg társaikat, szüleiket és tanáraikat szépen tolmácsolt választott kincseikkel, nem kis feladatot adva a zsűri tagjainak.

Karácsony közeledtével többen választottak a szeretetről, családról szóló műveket, mellyel tovább emelték a versenyek meghitt hangulatát.

Az iskolai fordulón a következő eredmények születtek.

 

1-2. osztály 

I. hely:
Farkas Ferenc 2.a (Pappné Koroknai Éva tanítványa), Szabó Hanna 2.c (Husztiné Dézsi Irén tanítványa)

II. hely:
Lakatos Fanni 1.d (Fekete Andrea), Nagy Helga  2.a (Pappné Koroknai Éva)

III. hely:
Domoszlai Éva 2.c (Husztiné Dézsi Irén), Geier Noémi 1.a, Kovács Bálint 1.a (Agárdi Zoltánné)

A városi fordulóra továbbjutottak még.

Oláh Hanna 1.d (Fekete Andrea), Fehér Réka 2.c, Miklóssy Zsanett 2.c (Husztiné Dézsi Irén)

 

3-4. évfolyam

I. hely:
Hadas Tilla 3.b (Kékiné Seres Emma), Kovács Kitti 3.c (Varga Miklósné), Szabó Sára 4.c (Éles Judit)

II. hely:
Csuka Hanna 3.b (Kékiné Seres Emma)

III. hely
Tóth Vince 3.a (Nyakó Istvánné)

A  városi versenyre továbbjutottak még:

Csiszár Péter 4.a (Szabó Albertné), Nagy Kristóf Dániel 3.c (Varga Miklósné), Zsuga Imola 4.d (Nagyné Deli Tünde), Sós Imre 4.c (Éles Judit), Szabó Emma 3.d (Jeles Éva)

 

5-6. osztáy

I. hely: 
Horváth Dorina 6.b (Vargáné Papp Julianna)

II. hely
Kovács Aliz 5.d (Löfcsikné Rékasi Ilona), Kőrösi Róbert 5.b ((Vargáné Papp Julianna)

III. hely: 
Hallgató Dániel 6.a (Vargáné Papp Julianna)
Madai Netti 6. c (Gálné Krizsán Melinda)

Továbbjutottak még a városira:
Deák Máté 5.f, Kovács Dorottya 5.f (Labanczné Fekete Marianna), Horváth Hanna 6.a,Tóth Panna 6.a (Vargáné Papp Julianna)

 

7-8. évfolyam 

Iskolai válogató nélkül a városira nevezettek:
Burján János 7.d (Löfcsikné Rékasi Ilona),
Fige Csenge 8.f (Labanczné Fekete Marianna)
Huszti Veronika 8.e (Volosinovszkiné Bocz Erika)
Kaszás Klementina 8.f (Labanczné Fekete Marianna)

A versenyek lebonyolításáért, a zsűrizésben való munkájáért köszönet Jeles Éva, Husztiné Dézsi Irén, Póser Tiborné, Lászlóné Lelesz Ildikó,  Szabó Éva, Hádáné Kéki Mária, Labanczné Fekete Marianna,  Czinegéné Daróczi Julianna, Löfcsikné Rékasi Ilona, valamint a gyerekek felkészítését segítő minden kolléganőnek és szülőnek.

A december 14-én megrendezett városi versenyeken először az alsó, majd a felső tagozatos tehetségígéretek mondhatták el verseiket a zsűrinek, melynek elnöke idén is a költő lánya, dr. Vihar Judit irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár volt. Munkáját segítették a könyvtár korábbi vezetői, Szabóné Mezei Etelka és Rigó Tamásné.

A meghitt, bensőséges verseny megnyitóján Buczkó József az intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Vihar Judit mutatta be édesapja néhány kedves személyes tárgyát, valamint olvasott fel a költő hagyatékában talált, eddig csak kéziratban meglévő, kiadatlan verseiből.

A verseny utáni értékelés során minden versmondót nagyon megdicsért Judit asszony a szép, értő előadásért, s külön háláját fejezte ki és külön ajándékokkal lepte meg az édesapja verseit választó felső tagozatosokat.

Iskolánk diákjai mellett a Református Általános Iskola, valamint a negyedik kategóriában a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium tanulói is részt vettek.

Diákjaink a következő helyezéseket érték el.

1-2. osztály

II. hely:
Farkas Ferenc 2.a (Pappné Koroknai Éva tanítványa)

III. hely:
Kovács Bálint 1.a (Agárdi Zoltánné)

3-4. osztály 

II. hely:
Nagy Kristóf Dániel 3.c (Varga Miklósné)

III. hely:
Hadas Tilla 3.b (Kékiné Seres Emma)

Különdíj:

Csuka Hanna 3.b (Kékiné Seres Emma)
Szabó Sára 4.c (Éles Judit)
Tóth Vince 3.a (Nyakó Istvánné)

 

5-6. osztáy

I. hely és Különdíj Vihar Judittól:
Horváth Dorina 6.b (Vargáné Papp Julianna)

II. hely
Hallgató Dániel 6.a (Vargáné Papp Julianna)
Kőrösi Róbert 5.b (Szabó Éva) 

III. hely:
Kovács Aliz 5.d (Löfcsikné Rékasi Ilona) 

Különdíj Vihar Judittól:
Hallgató Dániel 6.a, Horváth Dorina 6.b, Tóth Panna 6.a (Vargáné Papp Julianna)

 

7-8. osztály

II. hely:
Huszti Veronika 8.e (Volosinovszkiné Bocz Erika)

Különdíj Vihar Judittól:
Burján János 7.d (Löfcsikné Rékasi Ilona)

Gratulálunk a szép eredményekhez, s köszönjük a Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársainak a meghívást, valamint a szép könyvjutalmakat, okleveleket, emléklapokat, s a vendéglátást!

 Bodnárné Varga Márta
humán mk.vezető

******************************************