Hírek

A Vojtina Bábszínházban jártunk

  • Nyomtatás

A Vojtina Bábszínházban jártunk

Intézményegységünkben már hagyomány, hogy évente elmegyünk bábszínházba. Ezt az idén is megtettük.

2017. december 4-én a Magyar utcai alsós gyerekek és pedagógusaik debreceni kiránduláson vettek részt. Az úti cél a Vojtina Bábszínház volt.

Az előadás előtt a bábszínház előcsarnokában gyönyörködhettünk a szép régi bábokban és kellékekben. Rajzolhattunk, színezhettünk. Majd elérkezett a pillanat, amikor elfoglalhattuk helyünket a nézőtéren és elkezdődött az előadás: a Holle anyó című mese.

A felújított darab elvarázsolta a közönséget a csodaszép díszletével, gyönyörű bábjaival, fülbemászó dallamaival. A mese végén megérkezett a Mikulás, akit sok-sok verssel és dallal köszöntött a gyerek társaság. Jutalmuk természetesen nem maradt el, finom szaloncukrot kaptak a krampuszoktól, Krumplitól és Nudlitól.

Nagyon kellemes délutánt töltöttünk a Vojtina Bábszínházban. Élményekkel gazdagon tért haza gyermek és felnőtt egyaránt.

Agárdiné Papp Mariann