Hírek

Mechwart verseny a német autókról

  • Nyomtatás

A DSzC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma versenyt hirdetett az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulók részére A német autógyártás múltja és jelenje címmel. Nagyon szeretjük a német autókat, ezért Bakó László, Nyakó Sándor és Én úgy döntöttünk, hogy részt veszünk ezen a versenyen. A két fordulóból álló verseny első fordulójában az egyik feladat egy kérdéssor megválaszolása volt, a másik egy kreatív feladat volt, amelyben egy plakátot készítettünk az Audi Q3-ról. 25 csapat jelentkezett a versenyre. A 10 legeredményesebb csapatot hívták be a második fordulóba. Három területen mérhették össze a tudásukat. Először az Audi Q3-asról készített prezentációnkat mutattuk be, aztán egy újabb kérdéssort kellett megválaszolnunk két előre megadott kisfilm alapján. Végezetül a kézügyességünket tették próbára, fémlemezre kellett pontozó segítségével kisautót rajzolni. A verseny barátságos körülmények között zajlott, finom süteményekkel és szendvicsekkel vendégeltek meg minket. Az eredményhirdetésig, az igazgató helyettes körbevezetett minket az iskola területén. Bemutatta jól felszerelt tantermeiket és ajánlotta a gépész és az informatika képzésüket. Nekem az informatika tetszett jobban. Sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak a 8. helyen végeztünk. Jövőre újra megpróbálom, mert engem nagyon érdekelnek az autók és az informatika.

Győri Norbert