Hírek

Hogyan készül egy tubus?

  • Nyomtatás

Hogyan készül egy tubus?

Erre a kérdésre kaptak választ a 7. e osztály tanulói  a tamásbokori tubusüzemben szeptember 13-án. Ebéd után indult útnak a kerékpáros csapat, hogy közel 10 kilométert kerekezve megérkezzen az üzembe. Az igazgató, Nagy Zoltán köszöntött bennünket, majd körbevezette az osztályt. Minden munkafázisnál elmagyarázták az ott dolgozók, éppen mit látunk. Nagyon érdekes volt az, hogy lesz egy kis korongból tubus. Olyan tubus, mellyel minden nap találkozhatunk az iskolában és otthon: ragasztóhoz, élelmiszerekhez (pl. mustár, ketchup, torma), kozmetikai szerekhez, gyógykrémekhez készítve. A gyártósor végén már a kész terméket foghattuk a kezünkbe, melyekből haza is hozhattunk. Ezzel azonban nem ért véget a délután, hiszen megvendégeltek bennünket. A finom, kolbászos paprikás krumpli után mindenki készíthetett magának szörpöt is. Bár a tele gyomor nehezítette a mozgást, a fiúk nem mondtak le egy kis fociról. Hazafelé tartva megküzdöttünk az elég erős széllel, de szerencsésen megérkeztünk.

Labanczné Fekete Marianna
osztályfőnök

*********************************************************************-